Bőrápolás,  K-beauty,  Tesztek

Koreai minitermék teszt; Benton, Saem, Innisfree

BENTON Snail Bee High Content Steam Cream

Kíméletes és hatásos összetevők révén a Bentont mindenki imádja.  A csiganyálat és méh mérget tartalmazó termékcsalád egyik tagját teszteltem, a legsűrűbb krémet a 3 közül. Ugye tudjuk, hogy a csiganyálat a kozmetikai piacon egyre nagyobb előszeretettel használják, de a méh méreg még kicsit ismeretlen lehet pár ember számára. Amikor a bőrünk érintkezik a méhméreggel, úgy érzékeli, mintha méhcsípés érte volna, így elkezd kollagént termelni védekezésképpen. Ez csökkenti a ráncokat és a bőrhibákat, illetve javítja az arctónust, egyenletesebb lesz a bőr kinézete. Akinek aknéra hajlamos, zsíros, vagy akár száraz bőre van, esetleg ráncai vagy pigmentfoltjai, vagy akármilyen imperfection, azoknak ajánlom ezt a krémet. Én kis kiszerelésben rendeltem ebayről kipróbálásra 4 db-ot,( igy olcsóbb is), mert ez előtt már próbáltam az egyik testvérét, a Lotion-t. Az egy kicsit könnyedebb krém, azt jobban szerettem amúgy, ez inkább télre való, nehezebb állagú, lassabban beszívódó krém. De hihetetlen, hogy milyen szinten tudja javítani a bőr kinézetét, akár egy éjszaka alatt…a pirosság csökken, az olajos bőr optimalizálódik és pihe puha lesz reggelre. 3 db elfogyasztása után az akne utáni pici hegek javulását is látni vélem. A nagy kiszerelésű lotion hamarosan a kosaramban landol azt hiszem… 🙂

5/5 ♥♥♥♥♥ 


 

THE SAEM Urban Eco Harakeke Toner

The Saemnek szuper termékeik vannak, volt szerencsém kipróbálni 2-3-at. Kíméletes összetevők és ötletes csomagolás jellemzi a márkát. Ez a toner Harakeke, Calendula és Manuka méz kivonatot tartalmaz, ezáltal a bőr elasztikusabb és hidratáltabb lesz. Nagyon hamar beszívja a bőr, kicsit vizes, tömörebb állagú gél, kellemes illattal. Engem az aloe vera zseléjére emlékeztet, mert egy kicsit darabos a gél. És itt jön a probléma, legalábbis ennél a mini kiszerelésnél, hogy alig lehet kirázni belőle gélt, mert pici a szája a tubusnak, így  szinte alig lehet kivarázsolni, mert nem olyan folyékony sajnos mint egy szérum. Így azért kicsit szenvedős a történet, mert a tubus meg kemény, és még benyomni se lehet… szerintem  a végén egy pici benne fog maradni, de azért nagy nehezen el lehet használni. Feltételezem, hogy a teljes kiszerelés nem ilyen…nem tudom miért így oldották meg. Amúgy az én bőrömön nem sok változást vettem észre, de kicsit hidratáltabb lett, nem feszül. Most micellás vizet használok, de már vágyom egy tonerre, ami többet tud. Hiányzik a bőrömnek, de szerintem nem ez lesz a kiválasztott…Bocsi Saem!

3/5 ♥♥♥


 

INNISFREE Jeju Volcanic Color Clay Mask

A 7 fajta Innisfree vulkanikus iszap maszk közül 3 mini terméket próbáltam most:

 

 

Fehér (Refining): erős Sebum Controlt ígér, és be is tartja azt. Szuperül lemattít, a maszk használata után órákig csillogás mentes maradt az arcom! Krémes textúrájú, könnyen eloszlatható és még a pórusaimat is összehúzta, kitisztította. Nagyon kíméletes, semmi száraz, feszülő érzés, csak a sima matt bőr. Amikor lemosásra kerül a sor, kicsit meglepődtem mert habzott, mint egy arclemosó, és igen, ezt írja is a termék ismertető. 🙂


Kék ( Hydrating):

Hilauron savat tartalmaz bár én sok hidratálást nem vettem észre. Nagyon krémes állaga van, kicsit talán vizes is, jó volt felkenni, és talán egy kicsit visszafogta a zsírosodást is. Vannak ennél jobb termékek amivel látványosabb hatást is el lehet érni. Egynek jó volt.

 


Rózsaszín (Vitality):

A Sebum kontrollt ennél nem vettem észre, és tónusosabb se lett az arcom. Sűrű krémes állaga van. Igazából semmi változást nem vettem észre, bár ha vitalitást ígér akkor biztos csinált valamit, csak nem annyira, hogy észrevehető is legyen…

 

2/5 ♥♥


A 3 közül a fehér vált be legjobban, bár most az az érzésem, hogy ezekkel az Innisfree termékekkel kicsit melléfogtam. Eddig soha nem csalódtam ebben a márkában, de úgy érzem, hogy az én  bőrömnek ezek a maszkok kevesek voltak. Legalább  most már nem izgatják a fantáziám, és ideje új maszkokra lecsapni! 😛

 

Ti már próbáltátok a fentiek közül valamelyiket?