Bőrápolás,  Tesztek

[MAGISTER]- Vaníliás arcradír

Egy barátnőmtől kaptam ajándékba ezt a kis arcradírt, és be kell, hogy valljam, az egyik kedvencem lett, így azt gondoltam megér egy reviewt. Lássuk miért szeretem annyira a Magister Products Vaníliás arcradírját!

 

Termék tulajdonságai

Bár csak 50 ml-es, de nagyon sokáig kitart, hiszen kevés is elég belőle. Halvány rózsaszín, enyhe vanília illatú, durva szemű  szemcsés bőrradír (én éppen ezért imádom, nem szeretem az apró, semmit nem érő szemcséseket), sűrű, olajos-krémes formulában, ami a víz használatával elkezd egy kicsit olvadni.

Hogyan hat?

Én picivel nagyobb adagot oszlatok el az arcomon mint egy borsó, és 2-3 percig körkörös mozdulatokkal masszírozom az arcom, hogy a só sokáig tudjon hatni. Hihetetlen milyen puha lesz utána a bőr, az összes elhalt hámsejtet eltávolítja, a pórusok tisztábbak lesznek, egységesebbé teszi a bőrt. A használata után pici bőrpír jelentkezhet a só miatt, bár nekem nem vészes, picit csíp csak a pattiknál, de ez azt jelenti, hogy dolgozik a termék, sőt én élvezem mert tudom, hogy így van min javítania. 🙂 Egyszóval fertőtlenít, segít lehúzni a pattanásokat (főleg ha hosszabb ideig rajta hagyjuk), és utána babapopsi bőrt kapunk lemosás után az olajoknak köszönhetően, egyáltalán nem szárítja a bőrt, ideális zsíros-kombinált bőr ápolására.

Miért válaszd a Magister márkát:
  • -állatkísérlet mentes
  • -100% vegán
  • -100% természetes összetevőből áll
  • környezetbarát gyártás és csomagolás
  • bio összetevők
  • magyar gyártó

 

Magister Vaníliás Arcradír

5/5 ♥♥♥♥♥

 

Legfőbb hatóanyagok:

-Szűz kókuszolaj

-Himalaya só

-Bio vanília kivonat

-Tápláló, hidratáló bio shea vaj

-Esszenciális, antioxidáns vitaminok (A-, C-, E-vitamin)

-Feszesítő, bőr szerkezet javító bio makadámia olaj

-Fitoszterolokban gazdag ráncellenes rizsolaj

-Tejsavval rendelkezik mely a kollagén termelődést fokozza, a ráncmegelőzést és a gyorsabb sebgyógyulást segíti elő.

 

(Forrás: magisterproducts.hu)

 

Összetevők: Himalaya só, tisztított víz, oliva emulgens, bio sheavaj, bio kókuszolaj, cetil-alkohol, vanília kivonat, tejsav, makadámia olaj (bio), rizsolaj, E-vitamin, A-vitamin, édesnarancs illóolaj, dehidroecetsav, benzil-alkohol, limonén*, linalool*

Ha hosszabb ideig tároljuk használat nélkül, előfordulhat, hogy a szemcsék leülepednek a krém aljára, de ez normális, csak keverd fel a radírt egy kicsit és máris használatra kész.