Travels

Peru, 1. rész; A megérkezés

Nem is tudom, hogy kezdjem ezt a bejegyzést, hiszen egy nagy bakancslistás álmom vált valóra azzal, hogy egy hónapot tölthetek Peruban. Pontosabban 33 napot. Régi vágyam volt, hiszen kisgyermek korom óta foglalkoztat az inka, maya és azték történelem, és tessék most itt vagyok, a legősibb inka történelmet láthatom a saját szememmel, hiszen Peru egykor az Inka Birodalom központja volt. Ráadásul a párom családja anyai ágon kecsua indián, a nagyszülei egymással mindig kecsuául beszélnek, csak a család többi tagjával spanyolul, így olyan szuper mindig hallgatni őket! 🙂

Hihetetlen, hogy végre láthatom a Miraflores-t, azaz a hatalmas , kilométereken át elnyúló”falat” az óceán mellett, amit eddig csak képekről ismertem. Hogy a sivatagban sandboard-ozzak, hogy megtapasztaljam a Latin-Amerikai életérzést, és az egyik legnagyobb vágyam, hogy eljussak a Machu Picchura… És tessék, évek óta tartó várakozás, spórolás és tervezgetés után végre itt vagyok! Még mindig kicsit álomszerű az egész.

Most Limából írom ezt a posztot, és rengeteg érzés kavarog bennem. Igyekszem majd mindig utolérni magam az írással, amíg még friss az élmény és mindenre emlékszem, de elég sűrű napjaink vannak, mindennap van valami program, így lehet, hogy kicsit nehézkes lesz majd, és azért szeretném csak élvezni is a dolgot, pihenni, hiszen mégis csak vakáción vagyok. 🙂

Most kezdődött a második hét, és már most hihetetlen mennyiségű élménnyel gazdagodtam. Több részletes posztokban fogok írni, így átláthatóbb lesz a történet. Na de kezdjük is az elején!

 

A repülőút

A repülőjegyet kb 2-3 hónappal az út előtt vettük meg, a párom családja is hazajött a téli ünnepekre, de ők már előttünk elindultak pár nappal, mi utánuk mentünk. A jegyeket “viszonylag olcsón” vettük ahhoz képest, hogy mennyi szokott lenni az Iberia járataira… 740€ volt oda-vissza. ( Sokat tudunk spórolni amúgy azzal, hogy szállást Limában amúgy sem kell fizetnünk, hiszen a párom családjánál leszünk, így csak amikor utazunk más városokba, akkor kell, így a repjegy ára kiegyenlítődik végülis.) De nem akartunk kockáztatni, hogy nem ilyen minőségű géppel megyünk, az AirEuroparól nem olvastam olyan jókat, és mások sem voltak túl biztatóak.  Jó választás volt végül is az Iberia, az ellátás tényleg magas színvonalú, az ülések kényelmesek, a személyzet kedves, bár viszonyítási alapom csak európai gépekhez volt eddig, amik 3-4 órás repülőúttal szolgáltak, és ugye ilyen rövid utakra az étel nincs benne az árban, csak drágán lehet venni, plusz kisebbek is a gépek jóval. Kaptunk ebédet, snacket és vacsorát kávéval, üdítővel a repülőn, kis adagok de egész finomak voltak. (Még takarót és kispárnát is raktak minden ülésre, én el is hoztam egyet mindkettőből, bár nem vagyok benne biztos, hogy szabad haha!) A repülőút 12 óra volt Madridból. Az időeltolódás +6 óra, mi a 13.00 órás Iberia-val repültünk, így még csak 19.00 óra volt Limában amikor megérkeztünk, de Madridban már hajnali 01.00 volt, így elég fáradtak voltunk, és most először tapasztaltam meg a JetLag érzést. Két napig még elég fáradékonyak voltunk, és sokat aludtunk. Egyébként eddig ez volt a leghosszabb repülésem, és őszintén, alig vártam, hogy leszálljunk! 😀 Főleg mert utálom amikor nem állhatok fel, hogy sétáljak egyet a sok ülés után, itt csak kinyújtóztatni tudtam a végtagjaimat, plusz félúton elromlott a képernyőm az előttem levő ülésen, így filmet már nem tudtam nézni rajta, de volt még energia a tabletünkben, így azon néztem pár előre letöltött Netflix sorozatot. 🙂 Ablak mellé vettem a jegyem természetesen, hát nehogy már ne lássam a kilátást egy ilyen hosszú út alatt! 😛 Spanyolországot, Portugáliát és az óceánt láttam, és nagyon szépek voltak felülről, de ami egyébként egy kicsit csalódás volt, az az, hogy pont a lényeget nem láttam, ugyanis amikor az óceán után a szárazföld felé értünk, több órán keresztül csak felhő volt mindenhol…. 🙁 Tehát Brazíiát, Chilét, Bolíviát stb. nem láttam, de amikor Peru fölé értünk kitisztult az ég. Nagyon szép látvány tárult elénk, pont ment le a nap amikor az Andok fölött repültünk, így a havas tetejű hegycsúcsok rózsaszín és lila árnyalatokban játszottak, és egy kis köd adott nekik misztikus kinézetet…akkor arra gondoltam, ha az Andok ilyen hatással van rám a robosztus, hatalmas és félelmetes hegyeivel…akkor mi lesz ha már a Machu Picchun leszek?! Ajaj… 😀

 

Az Iberia belseje, az óceán felett

 

Havas hegycsúcsok, Az óceán felé érve, Andok a naplementében.

 

A megérkezés és az első benyomások

A párom családja várt minket a reptéren, és ők vittek minket haza kocsival. Hát, az első benyomásom a közlekedésről, hogy kaotikus! Olvastam rengeteget Limáról, hogy felkészülten érkezzek, ne érjen meglepetés, de erre igazán nem lehet felkészülni, csak amikor a saját bőrén tapasztalja az ember. A forgalom egyszerűen őrület, alig van lámpa, mindenki úgy előz és vág a másik elé, hogy azt hittem minden pillanatban karambolozhatunk. Zebra is csak elvétve van, mindenki csak úgy átfut az úttest túloldalára amikor nem jön semmi. Azt olvastam, hogy őrülten vezetnek, de rossznak nem mondanám, hiszen ahhoz jól kell tudni vezetni, hogy ne menj össze a másikkal, és eddig egy balesetet sem láttam, pedig nagyon közel megy minden kocsi/kisbusz/tuktuk a másikhoz, de nagyon jól manővereznek. Plusz, állandóan dudálnak a másikra, így jelezve, hogy merre mennének. A későbbiekben vettem észre egyébként, hogy itt soha nincs csend, még az éjszaka közepén is hallani a dudálást. A város soha nem alszik, itt mindig nagy a forgalom, tök fura.

A másik furcsaság, hogy itt kb 10 személyes kisbuszokkal lehet utazni A-ból B-be, és sokszor nyitott ajtóval, ugyanis a vezetőn kívül még van az “ajtónyitogató ember” aki leinti az embereket, hogy szálljanak fel, és akinek fizetni kell szintén. Ezeknek a kisbuszoknak vagy ahogy ők hívják, kombiknak, nincsen számozásuk, csak meg mondják merre mennek, és ha arra mész te is akkor felszállsz, ha nem akkor vársz egy másik kombit ami abba az irányba megy ahova te. Az ár attól függ mennyit mész, de olyan 40 cent -1,5 sol között mozog. A kombival utazást nagyon nem szeretem, mert elég veszélyesnek tűnik, és a kisbuszban úgy szorongunk mint a heringek. De a nagyobb buszok nem visznek kis távon, csak messzebb. Például amikor utaztunk egyik városból a másikba, ami több óra. Ezért inkább amikor tehetjük, taxival megyünk, hiszen az itt olcsó, nem úgy mint pl. Budapesten vagy Madridban. De ezek magán taxik amik saját kézre dolgoznak, de legálisan jóváhagyva az állam által. Itt készpénzzel fizetsz, nincs taxi óra, és sokszor elég ramaty állapotban vannak az autók, kicsit koszosak is, de legalább olcsó. 😀 A tuktuk is jó, ha rövidtávra megy az ember. Ja, és van Uber is! 🙂

A párom mondta, hogy ne számítsak arra, hogy Lima olyan mint az európai városok, készüljek fel. És rengeteg a lopás is, rejtsem el az értékeimet, mert simán csak leszakítják rólad a kistáskát és már futnak is. Telefont még véletlenül se vegyél elő, mert volt-nincs. Ezért nem nagyon fotóztam az utcákról, max a taxiból. De olyat is hallottam, hogy benyúlnak az ablakon és kikapják a kezedből. De ennek ellenére, nem láttam magam körül semmiféle lopást. Lehetséges, hogy csak a nagy elővigyázatosságból mondják ennyire, hogy vigyázz.

 A turisztikai részeken, mint pl. a Miraflores, gyönyörű, magas, új építésű házak vannak. Ott aztán tényleg a nagyon gazdagok laknak, óceánra néző házakkal, gyönyörű parkokkal kiépítve! Viszont vannak a szegényebb kerületek, ahol  mindegyik ház befejezetlennek tűnik, amin először meglepődtem…mikor megkérdeztem miért, a válasz az volt, hogy itt mindig felfelé építkeznek. Ha bővül a család, építenek még egy emeletet. És talán még egyet. Belül jól néz ki, be van fejezve, csinos, de kívül csúnyácska, a téglát nem fedték le, nem festették le a falakat. Mert ki tudja, lehet, hogy a jövőben kell még egy emelet. A kisebb falukban néha saját maguk összeeszkábált “házakban” laknak, de a belvárosban a téglaház a jellemző. Peruban ahogy észrevettem, nincs különösebben középosztály. Csak ritkán vannak kivételek, mint ahogy a párom családja is. Vannak a nagyon szegények, és a nagyon gazdagok. Úgyhogy kellett pár nap amíg hozzászoktam, hogy kinéznek, ha fehér vagy. Mert akkor rögtön arra asszociálnak, hogy gazdag helyről jöttél, hiába nem vagy az.

Ami tetszik, hogy sok helyen állandó latin zene megy. Így mindig megvan a hangulat az utcán is. 🙂 Meg egyébként ők szégyenlősek, de nagyon segítőkészek. Ha kérdezünk valamit, hogy merre találjuk, nagyon szívesen segítenek!

Pár helyen nincs meleg víz, és egyébként a csapvizet még ők sem isszák a fertőzések miatt. Meg kell dolgozniuk minden egyes Sol-ért, és kora reggeltől késő estig dolgoznak, hogy legyen mit enniük, mert alacsonyak a fizetések. Ilyenkor megbecsüli az ember, hogy mije van. Rengeteg kóbor kutya van az utcákon, de ártalmatlanok, elvannak ők magukban, nem bántanak senkit, sőt inkább csak szeretetre vágynak, párszor odajönnek egy kis simogatásért, vagy ételért. Sajnálom őket, sokszor még fajtiszta, gyönyörű kutyikat is láttam, de sokszor betegek és nagyon rossz állapotban vannak.  A politikai korrupció is magas szinten van, még madridban is szerveztek gyűléseket az ott élő peruiak, hogyan oldhatnák meg ezt a problémát, amin személy szerint én is ott voltam a párom családjával. Nagyon nagy az összetartás közöttük, jó látni.

 

Új ételek, új környezet

Az első pár napban próbáltuk elkerülni a nagyon fura és új ételeket, habár én már madridban rengetegszer ettem perui ételt (amik egyébként nagyon ízletesek és finomak, mindenkinek ajánlom, hogy kóstolják meg, a perui konyha az egyik legjobb a világon), de ennek ellenére, kb a 4. napon sajnos beköszöntött az “új országban vagyok ezért a wc lesz az új otthonom pár napra” betegség. Na most, nem tudom, hogy ez az ételtől volt-e, vagy az új környezet, új bacik, új emberek miatt, (a víz tuti nem, mert csak palackozottat iszunk, még fogmosáshoz is azt használjuk!), de az a durva, hogy a párom is beteg lett, pedig ő innen származik! Habár 12 éve nem látogatott haza, és azóta rengeteg európai országba utazott, szerintem hozzászokott a szervezete, így a visszatérés neki is új volt. Ami fura, hogy ő rosszabbul volt mint én. Nekem nagyon görcsölt a hasam és alulról távoztak a dolgok, de neki még láza is volt és alul-felül jött minden. Szerencsére hamar végigment rajtunk, 2-3 nap alatt rendbe jöttünk. Pedig féltem, hogy egy hétig fog tartani vagy ilyesmi. De igazából én azt gondolom, hogy amikor új országba költözik az ember, hozzászokik új bacikhoz. Én is sokszor voltam beteg az első pár hónapban, és már egyre gyorsabban gyógyulok szerencsére ha elkapok valami nyavalyát. Madrid megedzett! 🙂

A pár negatív élmény ellenére élvezem, hogy itt vagyok, hiszen ez egy teljesen más világ, más kultúra, más szokásokkal, csak egy kis idő megszokni. Régóta el szerettem volna jutni ide, megismerni, hogyan élnek itt, és beszippantani a kultúrát. 🙂 És most végre lehetőségem van rá. Remélem nem elrettentően írtam a negatív dolgokat, de jó ha tudja az ember, milyenek a szegényebb területek. De ha utazási irodával jöttünk nem kell megijedni, mert a szegényebb részeket elkerülik, én csak azért tudom, mert magunk szerveztünk mindent, és szerettem volna megismerni Peru minden arcát, nem csak a turistacsalogató részeket.

A következő részek már az utazásokról fognak szólni, de gondoltam szentelek egy bejegyzést a megérkezésnek is, mert fontosnak tartom, hogy legyen egy kialakult képünk erről az országról, megkönnyítve az elkövetkezendő posztok olvasását.

Katt a 2. részért –>